Önfegyelem vagy elfojtás? 🤔

Az egyik leggyakrabban használt spirituális kifejezés az elengedés. Vajon milyen gyakran mondták már neked, hogy engedd el, vagy emelkedj felül? Kérdem én – No és sikerült? Vagy valami egész mást indított el benned ez a szándék? Mondom mi van. Legyintve elkezdted mondogatni, hogy "Ah nem érdekel". De ezt úgy egymás után vagy 20 x, nem igaz? Van, aki, mint egy felemelkedett öreg Zen mester még el is vicceli, mert maga fölé akar emelkedni. De kérdem én – Fent is maradtál? Nos, a rossz hír, hogy ilyenkor jön a Zuhanás 5 G-vel, főleg, ha még egy kis telihold vagy más cukiság is közbeszól. Jobb esetben, mint a hosszan visszatartott lélegzet után, mikor levegő után kezdesz el kapkodni, csak ez a kis vicces energia épp ellenkező irányba kezd kiömleni, természetesen a legrosszabbkor. Mert a lélek nem tudja befogadni és a tudatalattid a hasát fogja a röhögéstől, hogy ezt te tényleg komolyan gondoltad. Szépen mondva kiömlik a trutyi, ami különböző formákban mutatkozik meg. Pl. egy kocsist megszégyenítő választékossággal kezdesz káromkodni, vagy eltörik a mécses és hozzád képest egy sírató asszony drámája lágy kacajnak tűnik. Na ekkor engedsz el! Legalábbis egy darabot, de még hidd el csak a kupakot birizgáltad meg, mert van ott még több is bőven. Szóval ne akard elnyomni! De akkor mit tegyél? Számolj háromig és tudatosan gondold végig hogyan jutottál ebbe a helyzetbe? Azt hogy is kell? Vagy reagáld le azonnal azt, ami, vagy aki ezt kiváltotta belőled? Na és hogyan? Bárhogy is van, ha elnyomod az biztos csak még nagyobb kalamajkát okoz. Te mit tennél? Szerinted mi az a valóban reális megközelítés, reakció, állapot, vagy kifejezés, ami leginkább a megoldást szolgálja? Kíváncsi vagy arra, hogy mi számodra a legjobb választás?